w slide kezdo

Akkor is amikor mindent elveszítünk?!

Egy ifjú srác, aki túl van két szakmán és egy diplomán, egy stabil munkahely megléte mellett, mi másra is várna, mint egy stabil párkapcsolatra.

Mint a mesében, egy bálban ismerkedtem meg a nagy Ő-vel. Fiatal, hosszúhajú, kedves és első pillanatra működik a kémia. A bál után 2 évvel egy nagyon szép esküvő, lakodalom koronázta a boldogító igent. Minthogy továbbra is megvolt a stabil munkahely, úgy gondoltuk, hogy a kapcsolatunkból, a házasságunkból nem hiányozhat egy gyermek. Hiszen azt gondoltunk teljesen normális módon, hogy minden megvan ami a gyermekneveléséhez szükséges. Várt, ha úgytetszik, tervezett gyermeket akartunk. Nemcsak jött, hanem jöttek is, hiszen ikreket vártunk. Nagyon megörültünk, amikor az első ultrahangon, két kis szív dobogott. Nem is lehet elmondani az érzést. Egyszerre az öröm, a felelősség, az apává alakulás stressz érzése mámorítja el az embert. Mindent az orvosok és a védőnő előírásai szerint csináltunk. Mentünk vizsgálatra, mentünk magánúton 4D vizsgálatra is. Ezen a vizsgálaton láttuk igazán először őket. Itt tudtuk meg, hogy fiú és lány van a pocakban. Immár csak a nevet kellett kitalálni. Viszonylag hamar meg is lett. Blanka és Noé.

Jöttek-mentek a napok, a gyerekszoba egyre szebb lett. Megjöttek a megrendelt kiságyak is, ketten szereltünk össze. Emlékszem az első kiságy összeszerelése egy matematikai érettségivel is felért. Nem értettük, hogy miért és hova kell tenni a csavarokat. Aztán a második kiságy negyed annyi idő alatt meglett. Ez a tapasztalat előnye. Gyönyörű volt a gyerekszoba. Aki látta, csak gyönyörködött.

Jöttek a szülési fájdalmak. 2014. október 24 – izgalommal hívtam mentőt. Mentünk is együtt a korházba. Déltájt ment be a párom a szülőszobába, és félnégykor megjött Noé illetve negyed órával később meglett Blanka. Édesek, kedvesek voltak az első pillanattól kezdve.

Párom a szülés után még mindig a szülőszobában volt. Nem is tudom, hogy meddig. Nem vált le magzatburok, így azt műtéttel távolították el. Amíg a szülőszobába volt, tudtunk beszélni egy kicsit. Láttam, hogy nagyon fáradt, remeg, a szája száraz volt. Ez volt az utolsó együtt töltött percünk.

A műtét után a párom aludt, így mi haza mentünk. Este telefonáltam, hogy minden rendben van-e? Első telefonos érdeklődésnél mondták, hogy még alszik. Második telefonos érdeklődésnél már arról tájékoztattak, hogy Klaudiát a műtőbe vitték. Ahogy lehetet bementünk a kórházba. Nem jó hírekkel fogadtak az orvosok. Egy súlyos vérzési sokk jött elő, DIK-nek hívják. Tízezer terhességből egy. A kellemes élményeket innentől már csak az ima, a sírás, a szorongás váltotta fel. Hajnali félnégykor további három műtétet követően, elhunyt a nagy Ő, gyönyörű ikreim édesanyja.

Mintha egy sötét alagútba szaladta volna. Hallottam a lépteim visszahangját is. Folyamatosan azt kerestem, hogy hol van egy pici fény, ami mutatja, hogy merre is kell menni?

Elment tőlem az, akivel nagyon jó volt együtt lenni, úgy hogy ide adta nekem az Ő élete értelemét.

Ha a gyerekek nincsenek, bizonyára már én is egy másik dimenzióban lennék. Ugyanakkor kisgyerek korom óta láttam édesanyámon, hogy minden helyzetben az én és a testvérem érdekeit nézte, akkor is, amikor az élet nagyon kegyetlenül bánt vele. Egy törékeny asszony volt anyukám, mégis hihetetlen erő volt benne.

Gyerekkoromtól jártam templomba, ahol rendszeresen hallottam, hogy az Élet nehézségeit ne átokként érezzük, hanem tegyük mellé mindazokat az értékeket, amitől Emberek maradhatunk. Szintén gyerekkorom óta alakult ki bennem, hogy szeretnék az embereken segíteni. Szerettem volna már fiatalként megérteni, hogy egy ember mitől olyan, amilyen? Mi mozgatja és mi motiválhatja? Ha nincsenek a tarsolyomban ezek a megtartó erők, akkor ez a tragédia teljes mértékben ledöntött volna.

Mi más is lehet a célom, minthogy gyerekeim valóságos szeretetben nőjenek fel. A szeretet és a pozitív személet legyen nekik is a talaj és a mankó. Ezért igyekszem én magam is fejlődni ebben, hogy a cselekedeteim azonosak legyenek gondolataimmal, ezzel együtt lehetőség szerint hiteles legyek a gyerekeim előtt. Így lesz meg a lehetőség, hogy Emberként viselkedjenek az Élet minden pillanatában.

Raffel István

Bejelentkezés:

Medveczky Andrea

w andi2
konduktor, szociális-mentálhigiénés szakember,
tréner, coach, tehetséggondozási szaktanácsadó,
felnőttképzési szakértő

telefon: 06 70 426 0070
(ha nem tudom felvenni, visszahívom)

Ha e-mailt szeretne küldeni...