w slide kezdo

Furcsa ez a mondat egy óvónő szájából. Átgondolva életem elmúlt éveit, ez határozta meg, irányította, segítette a legnehezebb perceket, órákat, hónapokat.

Tíz évvel ezelőtt történt, hogy rabul ejtett az óvodás gyermekek közelségének varázsa. Fiamat, első gyermekemet vittem óvodába, s én az öltözőben úgy ültem, mint egy cserejátékos a kispadon. Láthatatlan láncok kötöttek oda, s elsöpörhetetlen elhatározás született bennem: óvónő leszek.

Bár tanítottam pár évig általános iskolában, mégis komoly harcot folytattam családommal, hogy megszerezhessem ezt a diplomát. Azóta tudom, hogy ki kell állni azokért a gondolatokért, érzésekért, amelyekben igazán hiszünk.

Riadt pályakezdőként, telve megfelelni akarással, csak a szeretet vezérelt, mégsem tudtam minden szülővel együtt gondolkodni, ám a gyermekük ragaszkodása hozzám tiszteletet szült bennük.

Az az anyuka, aki az év elején még nem tudott partner lenni beszélgetéseinkben, fél év múlva nevetve mesélte, hogy lánykája hozzám szeretne költözni. Örültem a szeretet efféle kimutatásának, és nagyon kíváncsi lettem az okára. Kiderült: az anya a reggeli kapkodásban kiabálni szokott, mert fél, hogy elkésnek. Ugyanakkor én öleléssel, békés nyugalommal fogadtam (mert hogy elkéstek?) s bizony ez a harmónia hiányzott a gyermeknek.

Kutattam a saját életemben, s rájöttem, milyen könnyű a helyzetem, hisz nekem a munkaidőmben „csak” óvónőként kell helytállnom, nem anyaként, feleségként, autóvezetőként, kertészként, dolgozó nőként egyszerre.

Ez az elfogadás, béke szelídítette meg az örökmozgó, még szocializálatlan „kis ördögünket” is. Egy ölelésért, simogatásért hajlandó volt szót fogadni, és nem győztem dicsérni családjának, akik mindig panaszkodtak rá. Ez a felfedezés összefűzött minket, így azóta kaptam két másik „kis ördögöt” ebből a családból. Igaz, nem volt egyszerű együttműködni a családdal. Meg kellett nyitnom életem, lelkem, hogy az elfogult nagymama segítsen a gyermek beilleszkedésében. Nem voltam rest, s az otthon ültetett gyógynövényeimet begyűjtöttem ajándékba neki, és tanítgattam felhasználásukra. Azóta elfogadja minden szavam, s tudja, ha elvárok valamit, azzal jót akarok.

A legtöbb bátorítást azonban a félszeg, sírós gyermekek kapják tőlem. Például Pistikénk (lehetne inkább Pistike?), aki nagyon lassan tudott elválni a szülőktől. A legkedvesebb időtöltése az udvari játék volt, mégis vigasztalhatatlan zokogásban tört ki a harangszó alatt. Kudarcnak éreztem ezt a reakcióját, s igyekeztem a mélyére ásni. A kicsi legény a déli harangozás utánra várta édesanyját, hisz így beszélték meg. Igen ám, de a templom mellett az óvodában többször is hallhatta a harangszót. A várakozás idejét máshogy határoztuk meg, s megoldódott a gond. Aranyos Pistikénk azóta már magabiztos óvodás, az iskolára készül, s megtanultam tőle: mindig, minden percben, nyitott szívvel kell figyelni a gyerekek minden rezdülését, hisz oka van bánatuknak, örömüknek, s ebben osztoznunk kell velük.

Én ezt az intenzív figyelmet visszakaptam a gyerekektől. Életem szörnyű fordulatot vett a csoporttal töltött második évben. Férjem, akit azóta elvesztettem, iszonyatos harcot folytatott a leukémia könyörtelen démonával fél évig. Két kisgyerekem mellől sírva indultam dolgozni nap, mint nap. Igyekeztem palástolni bánatomat, de a négy-öt éves ovis? gyerekeim elől eltitkolni nem tudtam. Azzal a szeretettel, feltétel nélküli elfogadással, öleléssel, simogatással fogadtak, ahogy én igyekeztem őket nevelni annak előtte. Most ők vettek „ölükbe”, karjaikba, s kimondatlanul vigasztaltak szeretetükkel. Megint én tanultam tőlük: megtanultam még az óriási, fojtogató félelmet, leírhatatlan fájdalmat is félretenni, s feloldódni őszinte tekintetükben, örülni jelenlétüknek. Ezért gondolom, hogy a szeretet hatalom. Mi segítene túlélni az elvesztett társat, mi oldaná meg a napi gondokat, mi tenné együttműködővé a különböző társadalmi rétegeket, ha nem lenne a szeretet?

Az egyik kolléganőm így jellemzett: „Te úgy szereted azokat a gyerekeket, mintha sajátjaid lennének, nem mint egy óvó néni.” Nagyon büszke vagyok erre a mondatra, s köszönöm! Köszönöm az összes gyermeknek, a családjuknak, a munkahelyemnek, az életnek, hogy szerethetem őket.

Kovács Marianna

Bejelentkezés:

Medveczky Andrea

w andi2
konduktor, szociális-mentálhigiénés szakember,
tréner, coach, tehetséggondozási szaktanácsadó,
felnőttképzési szakértő

telefon: 06 70 426 0070
(ha nem tudom felvenni, visszahívom)

Ha e-mailt szeretne küldeni...