Fölöslegesnek tartjuk dícsérő gondolatok felsorolásával bemutatni magunkat, hiszen a személyes kapcsolat mindennél többet mond majd. Legyen elég annyi, hogy cégünk maga ugyan fiatal, de igen tapasztalt, komoly felkészültségű csapattagok alkotják.

Nem sablonokban gondolkodunk!

Nem sablonokban gondolkodunk, ezért megrendelőink megismerése után – elveik, struktúrájuk és céljaik tanulmányozását követően – tekintjük át az elvégzendő feladatot, és vállaljuk el akár olyan helyzetek kezelését is, amelyeket más esetleg feladna.

Ott kezdjük, ahol más feladja!

Számunkra a minőség és az igényesség az első! Az egyes feladatokra történő felkészülés során műhelymunka jelleggel alakítjuk ki az alkalmazandó koncepciót. Nálunk mindez vidám hangulatban, de kellő komolysággal és őszinteséggel történik.

laci
Borbély László
ügyvezető

Fő tevékenysége az információ-szervezés, szervezetépítés, kiadói és szerkesztői feladatok valamint projektmenedzsment. Civilben több társadalmi szervezet – köztük egyesület, alapítvány és országos szövetség – vezetője. Több éven keresztül a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Sporttudományi Társaság tagja volt. Erőssége a szervezés, a kommunikáció és a menedzsment, így lett csapatunk ügyvezetője.

andi 
Medveczky Andrea
szakmai vezető

Konduktor, pedagógus, szociális-mentálhigiénés szakember, adósságrendezési tanácsadó, tréner, coach. Ezen felül tehetséggondozási szakértő, felnőttképzési intézményszakértő és felnőttképzési programszakértő – oktatási és egészségügyi szakterületen. Hátralékrendezési módszerével az egyik közismert magyar közüzemi szolgáltató 2013-ben elnyerte az Európa CSR Díj 1. helyezését. Önkormányzati, alapítványi, kkv és nagyvállalati környezetben tapasztalatokkal rendelkezik. 

tamas
Móricz Tamás László
tréner

Andragógus, tréner. Több évet dolgozott pénzügyi és értékesítési területen. Cégvezetési tapasztalatait egy nyelviskola vezetőjeként, tréneri gyakorlatát egy multinacionális cég CSR programjában szerezte. Az azóta eltelt években folyamatosan tart tréningeket hátralékrendezési programokban, valamint minisztériumi állományba tartozó csoportoknak. Erősségei: nyitottság, emberközpontúság, pozitív életszemlélet, segítőkészség, motiváló és energizáló kisugárzás.

dia
Retek Diána
tréner

Szociális munkás, tréner, autogén trénig vezető. Pár- és család konzultációk vezetésében komoly tapasztalattal rendelkezik.
Gyakorlattal vezet csoportos önismereti jellegű foglalkozásokat. Tréningeket tart közalkalmazotti és köztisztviselői szférában dolgozóknak. Erőssége elsősorban az egyéni életvezetési tanácsadás, én-erő mobilizálás, családi- és párkapcsolati konfliktusok kezelése.
zita
Dr. Bende Zita
tréner
Szakvizsgázott jogász, okleveles tréner. Jogászként korábban jogvédőként dolgozott, jelenleg HR területen, illetve vezetői tanácsadóként, ismeri mind a közigazgatási, mind a vállalati szférát. Tréneri gyakorlatát saját szervezésű és hivatásos állomány részére szervezett tréningeken, multinacionális vállalat CSR programja keretében tartott hátralékrendezési képzéseken szerezte, emellett egy alapítvány önkénteseként évekig jogtudatosító képzéseket tartott elsősorban emberi jogi és gyermekjogi témában. Erőssége a logikus, problémamegoldó gondolkodásmód, kiváló kommunikáció és a rugalmas, nyitott, empatikus attitűd.

ivett
Szimics Ivett
tréner, coach

Szakvizsgázott jogász, tréner, mediátor és coach. Jogi vezetőként dolgozik, emellett alkalmanként tart tréningeket, elsősorban vezetőknek. Tréneri tapasztalatait hátralékkezelési CSR program keretében, hivatásos állomány részére tartott képzéseken, valamint saját szervezésű tréningjein szerezte. Mediációs üléseket és coaching alkalmakat vállal. Strukturált gondolkodása, precizitása kellő érzékenységgel és empátiával párosul. Alternatív megoldási módok iránt is érdeklődik.

agiKeresztes Ágnes
TMR auditor

Közgazdász. Multinacionális vállalat vezetőségi tagjaként a cég kulcsfontosságú projektjeit vezeti marketing, digitális marketing és project management területen. Vállalaton belül magyar és angol nyelven tart tréningeket szemléletváltás témában. Közel 10 éves szervezetfejlesztési, értékesítési és change-management tapasztalattal rendelkezik.
Fő erőssége a szervezés.

Egyre növekvő feladatainkhoz folyamatosan keresünk új munkatársakat, akikkel az együttműködés megkezdése előtt egyeztetjük szakmai elképzeléseinket.